Egy Rupert Sheldrake nevű biológuskutató több szigeten majmokat vizsgált, s észrevette, hogy az egyik szigeten megtanult viselkedést a másik sziget majmai valamilyen különleges módon szintén megtanulták, anélkül, hogy kommunikáltak volna egymással. Sheldrake morfogenetikus mezőnek nevezte el azt a jelenséget, ami az esemény hátterében állhat. Ezek szerint létezik egy olyan információs háló, ami láthatatlanul van jelen az élőlények között, és ami működik. Ha egy viselkedés elég sokáig ismétlődik, akkor kihat az egész faj viselkedésére.

Ugyanez érvényes az emberre is, a családunk, közeli rokonaink, de még a velünk (már) nem élő őseink tapasztalatai is valamiképpen hatnak ránk. Nem mi éltük át az ő életeseményeiket, mégis befolyásolják a gondolkodásunkat, azt ahogyan érzünk, ahogy vélekedünk dolgokról. Gyakran tudattalanul lemásoljuk sorsukat és hasonló életet teremtünk, még akkor is, ha megfogadjuk, hogy pont ellenkezőleg akarjuk csinálni. Ha sikerül belátni és felismerni azt a folyamatot, ami talán már évtizedek óta ismétlődik, ha sikerül az embertársainkra úgy néznünk, mint tükrökre, melyekben meglátjuk önmagunkat akár a hibáinkkal együtt is, lehetőséget kapunk a fejlődésre önmagunk és kapcsolataink javítására.

A családban és a párkapcsolatban is léteznek kimondatlan törvények, melyek segítik vagy éppen gátolják a működését. Ha ezek a törvények sérülnek, felborul a rend, ami számos konfliktushoz vezethet. Nem tudjuk elfogadni ha nem szeretet vesz bennünket körül, a harmadik legfontosabb szükségletünk (az evés, ivás és az után, hogy legyen hol laknunk,  Maslow megfogalmazásában a fiziológiai és a biztonsági szükségletek után) a valahová tartozás és a szeretet szükséglete.

Ha van kit szeretnünk és ha szeretnek, az bizonyítottan kiegyensúlyozottabbá, betegségekkel szemben ellenállóbbá, hálásabbá, egyszóval boldogabbá tesz bennünket. Kapcsolatokra mindenkinek szüksége van, vagy ahogy Osho, keleti tanító fogalmaz nem kapcsolatra, hanem kapcsolódásra. Akkor lesznek igazi kapcsolódásaink, ha képesek vagyunk szeretni. Ezt kellőképpen megnehezíti, hogy kapcsolatainkat nem készen kapjuk, hanem meg kell hogy dolgozzuk. Ehhez fontos, hogy megértsük egymást, azt, mit miért tesz (másként, mint ahogy szerintünk kellene). Kommunikáció révén érintkezünk, adunk hírt magunkról, és engedünk közelebb valakit a belső életünkhöz- így engedjük meg másoknak, hogy jobban megértsenek minket. Miért lehetséges mégis, hogy olykor nem értjük meg egymást, elbeszélünk egymás mellett, vagy úgy próbálunk problémát megoldani, mintha nem is egy nyelvet beszélnénk?

Gary Chapman pár- és családterapeuta szerint minden ember lelkének része egy ún. szeretet-tank, amely folyamatos utántöltésre szorul, nehogy kiürüljön. A tankot a szeretet tölti, mely azonban mindenkinek mást jelent. Öt szeretetnyelvnek nevezi azokat a módokat, ahogy képesek vagyunk kifejezni mások iránt a szeretetünket. Ezek az elismerő szavak, az érintés, az ajándék, a minőségi idő és a szívességek. Mindenkinek van egy domináns szeretetnyelve, amellyel leggyakrabban kimutatja a szeretetét, és amelyben ha része van, érzi, hogy szeretik. Szülőként nem tudjuk ajándékokkal kompenzálni gyermekeinket a távol töltött időért, ahogyan hiába halmozzuk el öleléssel és csókokkal a párunk, ha ő annak örülne, hogy besegítenénk a háztartásba. Ilyen esetekben nem egyezik a szeretetnyelvünk. Beszélnünk kell párunk, gyermekünk, barátaink szeretetnyelvét ahhoz, hogy tudjuk, mivel fejezhetjük ki leginkább szeretetünket, és ismernünk kell saját szeretetnyelvünket is, hogy tudjuk, mire van szükségünk, ha fáradtak, kimerültek vagyunk, ha egy kis törődésre vágyunk. Ha könnyebben kifejezzük saját igényeinket, megtanulunk ráérezni a másik vágyaira is, így kölcsönösen boldogabbá tehetjük egymást.

Párkapcsolati, családi problémáinkról nem tudunk megfeledkezni, hiszen része vagyunk, benne élünk, hatnak ránk és mi is folyamatosan hatunk rájuk. A legtöbbet éppen általuk fejlődhetünk.

Kapcsolódó cikkek:

A hűtlenség pszichológiája
Félrelépés- esély vagy veszély?
Internetes társkeresés
Merj nő lenni!