Se veled, se nélküled

A párkapcsolatot könnyebb elindítani, mint megtartani. Bájital helyett ma csábítási tippeket, trükköket tanulhatunk meg a különböző magazinokból. Arról azonban, hogy mi jön a sikeres vadászat után, kevés szót hallunk. Persze, arról már nem beszélni kell, azt csinálni. De hogyan?

A pszichológia a párkapcsolati krízisek közé sorolja a magányosságot is. Bármilyen meglepő, negatív állapot az is, ha valaki nem meri vállalni az elköteleződést. A félelem kompenzálására menekülhet munkába, tanulásba, ami egyik oldalon emeli az önértékelést, másik oldalon viszont a nagy különbség miatt egyre feltűnőbbé teheti a hiányt.

Félelem alakulhat a sorozatos kudarcok miatt is. Ha állandóan, kísértetiesen hasonló módon véget érő párkapcsolatok okozzák a csalódottságot, gyanakodnunk kell Az állandóan visszatérő fordulatok nem a másik nemre vonatkozó általános ítéletet kellene megszüljék, hanem hozzásegíthetnek, hogy elgondolkodjuk, nem bennünk van-e valami, ami folyton ilyen módon alakítja a párkapcsolatainkat. Ez adódhat a gyermekkorban eltanult mintákból, rossz, beidegződött gondolatokból, hiedelmekből, félelmekből, állandó féltékenykedésből.

A zöldszemű szörny kísérője a párkapcsolatoknak. Ahol nincs, ott a kapcsolat se marad meg túl sokáig, ahol túl nagy teret nyer, ott szintén előbb-utóbb tönkre megy valami. A féltékenység nagyon komplex érzéshalmaz, a dühtől a fájdalmon át a megaláztatásig és a szomorúságig rengeteg reakció jellemezheti. Bizonyos mértékben erősítheti a kapcsolatot, hiszen az, ha a másik FÉLTékeny, azt jelenti, félt, túlzott és alaptalan jelenléte esetén viszont érdemes megnézni, hogyan is vagyunk mi a szeretettel, hogy szerettek szüleink minket és a testvéreinket, mennyi figyelmet kaptunk, és kapunk.

A társfüggők egyik kapcsolatból a másikba ugranak, képtelenek egyedül maradni, inkább elviselnek bármit, csak bizonytalanságba ne hagyják. Az ilyen érzelmi berendezésű emberek kisebbrendűnek érzik magukat, stabilitásra vágynak, szinte gyermeki módon vágynak a másikkal való egybeolvadásra. A kapcsolatban saját személyiségük megszűnik, a ketten egyek jelszava szó szerint értelmezhető. Ennek hátterében többnyire gyermekkori kötődési problémák állnak, és nagy önbizalomhiány.

Hajduska Marianna, pszichológus a következő párkapcsolati típusokról ír:
Az önimádó csodálóját keresi társában, azt, aki folyton színpadra emeli őt. Az áldozat mártír módon viselkedik a kapcsolatban, s közben mindenért a másikat hibáztatja. A szívtipró igazi szoknyavadász, bár nem csak férfi változata van. A tanítómester hasonlít az óriáscsecsemő típusához, ez utóbbi gyerekszerepben van, örökké támogatásra szorul, míg az előbbi a tanító, aki majd megformálja tanítványát. A fájdalomherceg(nő) folyton szenved, tele van lelki problémákkal, melyeket párjával próbál megoldani, saját pszichológusának használva őt.

Életünk különböző állomásai különböző feladatokat kívánnak meg tőlünk, miközben párkapcsolatunkban is haladunk. Olykor nehéz megfelelni a rengeteg szerepnek, sikeresnek lenni a karrier, munka vagy tanulás, a társas kapcsolatok, a barátok, ismerősök, a család és a párkapcsolat területén. Viszont tény, hogy amit az egyik területen megtanulunk, azt alkalmazni tudjuk máshol is. A legfontosabb a tudatosság. Ami rutinná válik, az már kevésbé élvezhető, idővel unalmas lesz.

A tanácsadó fórumok többnyire arról szólnak, mit ne tegyünk, mit rontunk el, ha… honnan tudjuk, ha félrecsúsztunk. A sikeres megvalósításra nincs leírható recept, azt valóban minden maga tanulja meg, s ami egyikünknek beválik, a másiknak már nem biztos, hogy sikert hoz. A lényeg, hogy kísérletezzünk! Az újdonság azért hat varázsszerűen, mert meglepetést okoz, változásra késztet. Merjük elhinni, hogy a szerepeinket mi magunk írjuk meg, s ha már miénk a lehetőség, írjuk át olyan nagyszerűre, amilyet csak álmodni merünk!

Geszvein Erika

« vissza