Félelmeink legyőzése

Eleven gyerekekre szokták mondani aggódva: nincs félelemérzete! S valóban, aki nem fél, azt könnyebben baj érheti, hiszen nem tudja felmérni a lehetséges következményeket. Ugyanakkor, ha valaki mindentől fél, félelme megkötözheti, s gátolhatja abban, hogy mindennapi, szokásos dolgait elvégezhesse.

Sokat hallunk pánikbetegségről, fóbiáról, szorongásról, s talán néha saját félelmeinkre tekintve megijedünk, talán nekünk is valami betegségünk van kialakulóban? Hiszen lehet, hogy félünk a pótoktól, vagy a vizsgahelyzetektől, esetleg a hullámvasúttól...

A félelemnek evolúciós jelentősége van, a túléléshez szükséges. Létezik normális, egészséges szintű félelem, például átszaladni egy többsávos úttesten, még ha nem is jön autó éppen, vagy leugrani egy torony tetejéről, még ha ki is vagyunk biztosítva kötéllel. De mit kezdjünk azokkal a félelmeinkkel, melyek túlzottnak bizonyulnak, hiszen nem veszélyeztetik az életünket, de még nem pánikroham vagy fóbiaszerűek, tehát nem betegesek, csak éppen megnehezítik az életünket.

A családterápiából, többek között Virginia Satir pszichológustól származik egy technika, melynek neve: reframing, magyarul átkeretezés. A módszer lényege, hogy ha egy adott helyzetre más nézőpontból tekintünk, másnak látjuk. Vegyünk egy példát! Egy biológus úgy néz a pókra, mint a teremtés egy csodájára, szemügyre veszi apró ízekből álló lábait, potrohának mintáját, megfigyeli mozgásának ritmusát, tanulmányozza hálószövési technikáját. Milyen kicsi állat a pók, mégis, ha kipusztulna a faj, felborulna az élet rendje, hiszen minden egyes élőlény olyan, mint egy fogaskerék, mely szükséges az élet működéséhez. S képzeljünk el valakit, aki retteg a pókoktól. Számára ez az élőlény nem más, mint egy kellemetlen betolakodó, akit undorodva kerget ki a lakásból a kertbe.

A reframing technika segítségével a gondolkodási keret kiszélesíthető. Mint tudjuk, Einstein gyűlölte az iskolát, és otthon mégis elkezdett matematikai, fizikai, filozófiai témájú könyveket olvasni. Ahelyett, hogy félelme, utálata tárgyát egy az egyben elutasította volna, máshonnan közelítette meg, megkereste benne azt, amit mégis el tudott fogadni, sőt szeretni tudott. A reframing technika is hasonló módon segít. Ahelyett, hogy azt mondanánk, félek a magasban, gondoljunk arra, milyen szép a kilátás. Ha félünk a repüléstől, és mégis fel kell szállnunk, ne arra fókuszáljunk, hogy bármikor lezuhanhatunk, hanem tekintsük egy lehetőségnek, amikor felülemelkedve rátekinthetünk életünk színterére. Ha nem kívánkozunk megejteni egy találkozót, gondoljunk arra: most lehetőségem nyílik megfigyelni magam, mennyire vagyok türelmes, hogyan győzöm le a stresszt.  

Ha elönt a félelem, tekintsünk rá teljes kiterjedésében! Gyakoroljunk, készüljünk fel előre! Ha egy nehéz helyzet előtt állunk, írjunk le néhány aggodalmat, és nézzük meg, van -e pozitív oldala! Jegyezzük fel a negatív mondatok pozitív változatát, és akár ezt a kis papírt vigyük magunkkal a zsebünkben, hogy a nehéz helyzetben lélekerősítőként szolgálhasson számunkra. Persze előfordulhat, hogy nem tudunk előre felkészülni egy hirtelen ránk törő félelemre. Ha sokat gyakoroljuk a technikát, automatikussá válhat, és ilyen esetekben is rögtön eszünkbe fog jutni, hogy azonnal megkeressük a helyzetben lévő jó dolgokat.

Kérdezzük meg magunktól:
 
Mit üzen nekem a félelem? Mit üzen rólam a félelem? Mire tudnám felhasználni a félelmem? Miben tudna segíteni nekem? Milyen jó oldalai vannak? S milyen kapuk nyílhatnak meg előttem, ha többé nem félek tőle?

Geszvein Erika

« vissza