főoldal
Aktuális
Bemutatkozás
Szolgáltatások
Cikkek, publikációk
Linkek
Idézetek
Kapcsolat

Szeretem magam

Ki vagyunk éhezve a szeretetre, arra, hogy szeressenek minket, és hogy legyen kit szeretnünk. Sok pszichológus foglalkozik azzal, hogyan próbálunk elismerést és szeretetet kapni, hogyan próbáljuk csillapítani lelki éhségünket. Meglepődtél a címen (Szeretem magam)? Te szereted magad?

Egy pszichológus, René Spitz gyermekotthonokban végzett kutatásokat, melyek során az ott nevelkedő csecsemők fizikai és érzelmi állapotát vizsgálva arra jutott, hogy még ha a körülmények rendezettek is - a tisztába tétel, a fürdetés, az etetés, itatás és melegen tartás követelményei kielégülnek- az anya nélkül nevelkedő gyermekeknek sokkal több nehézséggel kell megküzdeniük gyerekként és felnőttként is, mint azoknak, akik mellett volt, van egy gondozó személy, még ha nem is a vér szerinti anya. A kutató úgy gondolta, hogy a jelenség hátterében az ingerhiány állhat: a gyermekotthon nem érhet fel egy nagy gonddal berendezett gyermekszobával, ahol a falak nem csupaszak és a környezet nem sivár, hanem ellenkezőleg, rengeteg játék van, szeretet, simogatás, dajkálás, becézgetés, bókok, dicséretek, érintések. Ezek azonban mind olyan elismerések, melyekre nem csak gyermekkorunkban van szükségünk!

Jól megmaradnak azok az emlékek, amikor megdicsértek minket, amikor elismerést kaptunk, mint egy lelki bankban, gyűjtjük a rólunk szóló kedves bókokat, fejben tartjuk azokat az erényeket, amiket mások mondtak nekünk, és ha nem vagyunk olyan helyzetben, hogy kérni tudjuk valaki bíztatását, például ha ki kell állnunk egy nagy tömeg elé beszélni, ha képviselni akarjuk az érdekeinket egy hivatalos szervnél, vagy ha fizetésemelést akarunk kérni a főnökünktől, ezek a gondolataink közé úszó mondatok nagy segítségünkre lehetnek. A dicsekedésről már gyermekkorunkban megtanították, hogy rossz. "Légy szerény, és ne beképzelt."- mondták.  De egy idő után, ha nem ismerjük el saját magunkat, és másoktól sem kapunk dicséretet, az elért teljesítmény természetessé válik, alapnak tekintjük, hogy minden sikerüljön, és már csak a rossz dolgokra figyelünk, csak azt vesszük észre, amikor kudarcot vallunk. Az örömre való képességünk gyengül, érzéketlenné válunk a jóra, de a rossz rögtön szemet szúr.
Kutatások igazolják, hogy aki tud örülni, ritkábban betegedik meg, mert az immunrendszere erősebb. Ahogy ő maga is ellenáll a rossz gondolatoknak úgy a szervezete is a támadó baktériumoknak. Ha megbetegszünk, és még ráadásul el is vagyunk szomorodva valamiért, sokkal lassabban épülünk fel.
Persze vannak nehéz helyzetek és kerülhetünk nehéz, problémás szituációkba, de csak rajtunk múlik, hogyan állunk hozzá.

Egy magyar pszichiáter, Vidovszky Gábor kifejlesztett egy Örömtréning nevű módszert, amely többek között a helyes énkép kialakítását hangsúlyozza, mert úgy tartja, sok betegségnek is alapja lehet a negatív viszonyulás. Lényege, hogy újra kinyíljunk az öröm fogadására, képesek legyünk észrevenni a jó dolgokat, a kedves embereket, a kedvező lehetőségeket, és ezáltal fejlődjön saját személyiségünk. A módszer segítségével mindezek mellett megtanulhatunk relaxálni, és pozitív módon kommunikálni is.  
Seneca ókori bölcs tanította, hogy a dolgok nem jók vagy rosszak, hanem egyszerre jók és rosszak, és a viszonyulásunktól függ, hogy milyennek látjuk a világot, és benne önmagunkat.

Geszvein Erika

« vissza



Geszvein Erika pszichológus
2009© www.pszichologin.hu
az oldalat készítette: bitnet.hu

szerzői jogok | kapcsolat

Küldjön üzenetet!

Ha kérdése van, vegye fel velem a kapcsolatot!
Az induló csoportokról is kérhet tájékoztatást.

email küldése