Vissza a jelenbe

Az emlékeink életünk részét képezik, lehetnek szépek, vidámak, de fájhatnak, szoríthatnak is. Sokan sokféleképpen viszonyulunk múltunkhoz, van aki a régi, ám de fájó sérelmeiről nem szívesen mesél és van aki éppen ellenkezőleg: másról sem tud beszélni, még ha mások már százszor hallották is a történetet.

A kiegyensúlyozott, önmagával harmóniában élő ember elfogadja saját személyes múltját, hisz a jövőben, s mindeközben a jelenben él, az itt és most-ban- mondja a pszichológia. Ám ez komoly munka eredménye.

Nagyszüleink, dédszüleink, de talán már a szüleink is szívesen mesélnek régi emlékeikről. Amikor ők voltak fiatalok, amikor ők megismerkedtek, amikor még nem úgy voltak a dolgok, mint manapság… Ebből merítenek erőt- mint a filmkockákat, fűzik egymás mellé életük jeleneteit, hogy kikerekedjen belőle az a történet, mely róluk szól, s melynek értelme volt, értelme van.

Fiatalon még kevesebb a múltbeli emlék, több kalandot ígér a jövő.  Ha egy régi, rossz emlék megkötöz, nehezen élhető meg a jelen öröme, és nehéz a reményteljes jövőben hinni, gondolataink folyton a múltbéli esemény körül forognak, gyakran a jelen szituációi is valahogy emlékeztetnek rá, és ha a jövőre gondolunk, félelem keríthet hatalmába: mi van ha újra úgy járunk, mint akkor régen? Lehet ez egy szakítás, egy megcsalás emléke, lehet egy csalódás, egy veszteségélmény, egy kudarc, egy baleset… Hiába mondják barátaink, ugyan felejtsd már el, lépj tovább, ezzel csak kínzod magad…valamiért újra meg újra el kell mesélnünk, hogy mi történt, újra meg újra meg kell álmodnunk, újra meg újra le kell pörgetnünk az eseményeket. Keressük az értelmét, a célját, az okát, miért történt ez meg éppen akkor és miért éppen velünk?

Mint mikor a sok mosásban megfakul a ruha színe, a visszatérő álmok és az ismételt elmesélés által egyre könnyebb lesz a lelkünk, egyre enyhül a fájdalmunk. Persze nem biztos, hogy mindig találunk olyan embert, aki még nem hallotta a történetünket, amit ráadásul nem is biztos, hogy mindenkinek el szeretnénk mondani.

A múlt feldolgozásában sokat segít az önéletrajzírás. Ahogyan sokan évente szilveszterkor számadást készítenek az elmúlt évről, a sikerekről, kudarcokról, időszakonként megírhatjuk életutunkat, abból a nézőpontból, ahonnan éppen akkor látjuk. Érdekes élmény visszaolvasni egy öt évvel ezelőtti önéletrajzot, és összevetni a most megírt munkával- talán kitűnik belőle, hogy valahogyan mintha a múlt is változna. Persze, hiszen ahogy egyre idősebbek vagyunk, egyre inkább más aspektusból látjuk a múltat. Ahogyan egy festmény is egészen más képet nyújt közelről és kissé távolabb, úgy tisztul ki előttünk is, mi miért történhetett.

Nehéz a fájdalmas emlékekre visszaemlékezni, a cél nem is a sebek felszakítása, hanem a gyógyítás! Milyen jó is a jövőn ábrándozni, az álmainkat dédelgetni, miért ne tehetnénk meg mindezt a múlttal is! Írjuk át a balul elsült mondatokat, a kínos helyzetek, a fájdalmas eseményeket úgy, ahogy szerettük volna, hogy megtörténjen. Miután leírtuk, hogy történt valójában, tegyük meg képzeletben azt, amit elmulasztottunk, amire vágytunk, ami jól esett volna.

Önéletrajzírásunkat kiegészíthetjük egy pozitív életútleírással is. Írjuk le a múlt összes boldog eseményét, készítsük el életünk napos oldalának rajzát. Szerepeljenek a sikereink, a boldog perceink, az örömteljes találkozásaink, s ha bármi szomorú, negatív keveredett egy emlékbe, azt engedjük el. Ha például az érettségire vagy az államvizsgára emlékezünk, ne írjuk le, hogy mennyire rettegtünk előtte, hanem csak azt, hogy sikeresen letettük.

Lehet, hogy évről évre egy bizonyos ünnep, vagy hónap esetleg évszak alkalmával rendszeresen rossz dolgok történnek. Talán már előre félünk ettől az időszaktól, hogy vajon most mi fog történni. Ilyenkor is hasznos az önéletrajzírás, különösen, ha figyelmet fordítunk életed összes karácsonyára, szeptemberére vagy tavaszára. Mi lehet az összefüggés, mikor kezdődött el a történet, melyik év emlékeire való visszaemlékezésnél érzünk valami mást, mint a többi évnél és mi az amit érzünk.

Önmagunk vizsgálva saját önéletrajzunkról írhatunk azután egy rövid értelmezést is. Ez az önfejlesztés egy különleges módja, ami segít visszatérni egy harmonikusabb jelenbe, ahová már nem tör be folyton a múlt, hiszen lehetőséget kapott, hogy megmutassa magát. Bármikor megírhatjuk a saját életrajzunkat, nem kell megvárnunk vele a 99. életévünket.

Geszvein Erika

« vissza