Munka nélkül

Életünk értelmének egyik fő meghatározójának tartjuk, hogy a társadalom hasznos tagjának tudjuk-e érezni magunkat. Az egyetemről, főiskoláról kikerülve hevesen lüktet bennünk a tettvágy, világmegváltó gondolatokat forgatunk fejünkben. De mi van, ha a valóság nem találkozik álmainkkal?

A pszichológusok szerint a munkanélküliség legrosszabbkor pályakezdéskor jöhet. Mikor még nincs tapasztalatunk a munka világáról, máris azzal szembesülünk, hogy akár kirekesztő is lehet. A nincs szükség ránk- érzése azonban sosem jöhet jókor. Sok oka lehet annak, ha valaki tartósan munkanélkülivé válik, mégis legtöbbször saját hibájának tudja be, és önértékelését rombolja.

Még a szakmájában leginkább elhivatott, leglelkesebb, tettre készebb ember is egy idő után türelmét veszíti, ha nem talál megfelelő állást. A feleslegesség érzése rosszabb, mint a képzettsége alatti munkát végezni, ezért lassan akár bármit is elvállal, lejjebb adva eredeti anyagi és foglalkozásköri igényeiből. 

A munkanélkülivé válás szorongató érzését egy ideig némileg mérsékelheti, ha több embert is elbocsátottak, vagy ha másoknak sem sikerült még elhelyezkedni a diplomázás óta. Ilyenkor a személyes felelősség súlya kisebb, ha másokat is érint, nem lehet, hogy kizárólag mi legyünk a hibásak. Ha váratlanul jött az elbocsátás, a helyzet nehezebb, hiszen nem volt idő átgondolni, mihez kezdünk, merre keresünk tovább. Ha a munkanélkülivé válás más életterületeken is rossz irányú változásokat hoz, vagy ha tőle függetlenül más területen is dolgunk lenne, a helyzet különösen megpróbál. Szorít az idő is, hiszen akár van támogató hátterünk, akár nem, mind anyagilag, mind lelkileg egyre kevésbé tűrhető a helyzet. Az, hogy mennyire viseljük nehezen a munkanélküliséget függ az életkortól, a képzettségtől, a képesítésnek megfelelő elhelyezkedési lehetőségek realitásától, a munkanélküliség kialakulásának váratlanságától, az önbizalomtól és a konfliktus- és stresszkezelő képességektől.

A munkával nem csak egy állást veszítünk el, de kollégákat, azaz egy közösséget, az idő értelmes beosztásának lehetőségét, megbecsültség- és értelemérzést. A férfiak nehezebben viselik, hiszen kevésbé köti le őket otthon a sütés, főzés, takarítás, hajlamosabbak az elkeseredésre, a megbetegedésre.

Tartós munkanélküliség esetén nagyon fontos, hogy milyen állapotban vagyunk. Nem hanyagolhatjuk el magunkat, mondván, most úgysem számít, és nem hagyhatjuk, hogy negatív gondolatok árasszanak el bennünket!
Minél jobb formába hozzuk magunkat a hirtelen jött rengeteg szabadidő alatt, annál nagyobb eséllyel szerepelünk jól egy állásinterjún, leszünk megnyerőek és kezdhetünk el újra dolgozni. Ne gubbasszunk otthon egész nap!
Rendszeresen nézzük át az álláshirdetéseket, de mozduljunk ki otthonról! Végezzük el mi a bevásárlást, vagy menjünk mi a gyerekekért az iskolába, akár sétáljunk naponta rendszeresen, minden különösebb cél nélkül. Fontos, hogy ne szűküljön be életünk a négy fal közé, mert a lehetőségeket nem ott találjuk meg. Nyitott szemmel kell járnunk, még éberebben figyelni!  Találkozzunk emberekkel, a találkozások lehetőségek, melyek változást hozhatnak.
Engedjük megmutatkozni helyzetünk pozitív oldalát! Lehet, hogy amúgy is egy kis pihenésre volt szükségünk, és lehet, hogy most találjuk meg álmaink munkáját! Ne mulasszuk el ugyanakkor elemezni az okokat és a lehetőségekről készítsünk vázlatokat! Vonjuk le a tanulságokat és akár beszéljük meg másokkal is, hátha új szempontot kapunk az alapján, ahogyan ők látják a dolgot!
Gondoljunk vissza, mi mindent hanyagoltunk el az utóbbi időben, mi mindenre mondtuk, hogy ’á, erre most nem érek rá’. Fogjunk hozzá, valósítsuk meg! Közelítsük meg a pozitív oldalról a helyzetet, ne azon gondolkodjunk, mink nincs, hanem azon, mink van! Mire vagyunk képesek, miben vagyunk jók. Időnk is van, mindezek nyugodt átgondolásra.  Ez közelebb vihet a megfelelő munka megtalálásához.

Geszvein Erika

« vissza