Mókuskerék, fogaskerék

Sokan utoljára az állásinterjún fogalmazták meg magunknak, miért is szeretnének annál a cégnél dolgozni, ahol végül állást kaptak. Lehet, hogy utoljára akkor foglalták össze, mi nyerte el a tetszésüket, miért jelentkeztek, és lehet, hogy akkor mondták ki utoljára, miért alkalmasak a pozíció betöltésére. Te mit mondanál, mi-ÉRT dolgozol a munkahelyen?

A válasz- a sikeres interjút követően- idővel gyakran odáig kopik, hogy a pénz miatt. Természetesen fontos szempont, de nem lehet az egyetlen meghatározó, hiszen ilyen megközelítéssel mindegy, hogy hol kapjuk meg ezt az összeget, egy irodában, egy bárpult mögött vagy egy futószalag mellett. Márpedig valaki jól tűri a szalag melletti monoton munkát, valaki viszont képtelen rá, van, aki egy zajos bárban emberek között érzi magát hasznosnak, és van, akinek egy csendes iroda kell hozzá. Mindannyian mások vagyunk, és ezeket a különböző tulajdonságainkat használhatjuk ki a munkahelyünkön is. Feltéve, hogy még tudunk ezekről a tulajdonságainkról.

A hétköznapokat szürkének látjuk, ha éppen csak hunyorogva nézünk körbe. Ha csak annyit látunk a munkából, amennyit mindenképpen muszáj, sok olyan dolgot nem veszünk észre, ami kezdetben még örömmel töltött el mbennünket. Egy nehéz projekt kivitelezése, egy problémás kliensnek való megnyugtató segítségnyújtás, kreatív ötletek megvalósítása, új módszerek alkalmazása… avagy hétfő után kedd, majd szerda, csütörtök és végre hétvége?
 
A munkahelyi körülmények nehezíthetik az örömteljes munkavégzést, de ezek nem csak külső tényezők lehetnek. A körülmények létrehozásában mi magunk is részesek vagyunk, képzeljünk csak el egy mogorva főnököt, aki ha megjelenik, máris mindenkinek görcsbe rándul a gyomra. Ugyanez állhat egy munkatársra, akivel nem lehet együttműködni, aki folyton panaszkodik, akinek a negativitása nap végére már minket is teljesen borúlátóvá tesz, vagy aki ha csak végigvonul a szobán megfárad a légkör. Másokon nehezebben változtathatunk, magunknak viszont bármikor kéznél vagyunk! Kezdjük tehát azzal, hogy megvizsgáljuk magunkat, azt, hogy mi hogyan állunk a munkához!

Mennyire szeretjük? Min változtatnánk? Mit csinálunk örömmel? Mi hiányzik? Gondoljuk át, miért tartjuk képesnek magunkat rá! Gondoljuk át, mi mindent teremtettünk már meg ennél a cégnél, mi mindent hoztunk létre ez idáig. Mit tanultunk ezen a helyen és mi mindenre van még lehetőségünk? Ez nem csak szakmai fejlődést, de emberi, lelki tényezőket is érinthet (türelem, tolerancia, empátia stb.).

Ha egy munkahelyen már igazán megfáradtnak érezzük magunkat, ahelyett, hogy váltanánk, adjunk még egy esélyt, és definiáljuk újra a munkánkat: találjunk ki egy új mondatot arra, mi-ÉRT, milyen célért dolgozunk. Lehet, hogy úgy érezzük: csak egy fogaskerekek vagyunk a gépezetben, de ha mi vezetnénk a céget és egy fogaskerekünk eltörne, bizony észrevennénk, hogy megállt a gép. Fogaskeréknek lenni azt jelenti: a gép erőművének része lenni! Ugyanazt jelenti, mégis más üzenetet adunk át vele az idegrendszerünknek, és így más hangulatban érezzük magunkat nap végére. Ez a félig tele vagy félig üres pohár esete. Rajtunk múlik, honnan nézzük.

Sokszor azonban csak úgy tűnik, hogy a munkával van a baj, de valójában a munkán kívüli idő kevés. Ha nem jut elég időnk a pihenésre, sokkal zordabbnak láthatjuk a világot. Ha a munkahelyi külső és belső körülményeket lehetőségeinkhez képest rendezni tudtuk, azt kell begyakorolnunk, hogy nap végén a dolgozóasztaltól felállva le tudjuk rakni a gondolatokat. Persze egy fárasztó nap után sokszor már csak arra vágyunk, hogy azonnal hazarohanjunk. Engedjünk meg magunknak még néhány percet! Tudatosítsuk, hogy a mai nap véget ért, azok a feladatok, amiket nem sikerült befejezni a holnapi naphoz tartoznak, ma már nincs dolgunk velük. Figyelmünket helyezzük át otthoni világunkra, a pihenésre, a családra, a szórakozásra! Adjunk engedélyt magunknak a pihenésre!
 
Ezt megtehetjük még a munkahelyen is, ha időt szánunk az összepakolásra, s valamivel lassabban tesszük meg, mint szoktunk, átgondolva a nap elvégzett feladatait, és a következő napon ránk váró ügyeket. Ha a munkahelyen nincs nyugodt percünk, megtehetjük a munkából hazafelé menet is az autóban vagy a buszon, néhány ilyen önsegítő mondat elmormolásával. A megmaradó feszültségek eltávolítására sokat segít, ha este, hazaérve ki tudjuk beszélni a nap eseményeit, a feleséggel, a férjjel, a baráttal, vagy akár csak magányos naplóírással. A lelkünket tehermentesítjük ezáltal.

A felgyorsult élet sajnos magával hozza azt a hiányt is, hogy kevés elismerésben részesülünk azért, amit teszünk. Ez nem biztos, hogy azt jelenti, nem elég jó, amit csinálunk! Gondoljuk át, mi minden sikerült, és dicsérjük meg magunkat érte! Miért ne tehetnénk? Minden érzékszervünk, látásunk, az izmaink, az agyunk, és az egész szervezetünk miértünk dolgozott egész nap. Hálával tartozunk magunknak!
                                                                                                                   

Geszvein Erika

« vissza