Meditáció
 
A meditáció a keleti gondolatrendszerben alakult ki, később azonban átkerült nyugatra is, és többek között a keresztény ezoterikában is bevett gyakorlatformává vált. A meditáció szó jelentése eljutni a középponthoz, mely egyfajta tárgynélküli lelkiállapot által valósulhat meg.
 
Ahogyan egy festmény ecsetvonásai érthető képpé válnak, ha néhány lépést eltávolodunk a képtől, úgy életünk problémái is világosabbakká válhatnak, ha egy kis távolságot teremtünk tőlük. A meditáció speciális gyakorlatsorai által segít megteremteni az eltávolodást, mellyel paradox módon mégis közelebb kerülünk önmagunkhoz.
A módszer nem bonyolult, bárki megtanulhatja, aki képes megengedni magának egy kis időt, amikor egyedül lehet, és nem zavarja se telefon, se tévé. Többféle változata van, a japánok japánülésben, az indiaiak lótuszban gyakorolnak, mi európaiak azonban nem kell, hogy görcsösen ragaszkodjunk ezekhez a pozíciókhoz, hiszen ezek olyan hagyományok, melyek ott gyerekkortól kezdve természetesek. Számunkra megfelelő lehet egy szék is, ha kényelmesen el tudjuk lazítani rajta magunkat.
 
A cél a koncentráció. A különböző típusú gyakorlatok mind másra irányulnak, a legegyszerűbb, mellyel kezdeni érdemes, a légzés figyelése. Nincs más feladat, mint a hosszú belégzést, a has, majd a mellkas emelkedés figyelni. Ezután jön a szünet, majd távozik a levegő. Csak ki- és belélegezni. Nem olyan könnyű, mint gondolnánk, a gondolataink könnyen elterelődnek. Mi legyen az esti program, mit együnk, holnap mit is csinálok, kivel kellett volna ma találkoznom…? Ha rajtakapjuk magunkat, hogy nem a légzésünkre figyelünk, ne legyünk önmagunk szigorú szülei, csak engedjük el az oda nem való gondolatot, és figyeljünk újra a légzésre! Ha segít, képzeljünk el egy polcot, amire lerakjuk a gondokat, problémákat, hogy aztán a meditáció befejeztével újra elővehessük, ha még akarjuk.
Három-négy hétig minden nap végezzük el a gyakorlatot, és csak ezután váltsunk át egy másik típusúra.  Ez lehet például egy tárgy megfigyelése. Válasszunk ki egy tárgyat, ha a szabadban vagyunk, lehet ez egy faág, egy kavics, ha szobában, akkor egy gyertyatartó vagy egy golyóstoll. Figyeljük meg jó alaposan, minden egyes részletét, mintha még sosem láttuk volna a tárgyat. Ezután hunyjuk le a szemünket és fogjuk meg a tárgyat. Nyissuk ki a szemünket és újra szemléljük. Ne bámuljuk, ne akasszuk rá a tekintetünket, hanem nézzük! És közben ne gondoljunk semmi másra, csak a tárgyra. Egy idő után úgy érezhetjük, szinte eggyé váltunk a tárggyal.
 
Sose szidjuk magunkat le, ha elkalandoznak a gondolataink, csak tegyük félre most egy kis időre őket, és térjünk vissza a feladathoz. Ne gondoljunk arra, hogy ezt mások biztos jobban csinálják, gyakorlat kérdése, és egyre jobban fog menni. S ha már a másoknál tartunk, kire gondoltunk? Ki az, akit csodálunk, tisztelünk, akire felnézünk, akire olyan nagyon szeretnénk hasonlítani? Milyen tulajdonságai miatt? Fel tudnánk eleveníteni néhány emléket vele kapcsolatban? Vajon miért maradt meg mindez az emlékezetünkben, vajon miért pont ezeket a tulajdonságait emeltük ki? Azok a tulajdonságok keltik fel az érdeklődésünket, melyek, még ha csak csírájukban is, de megtalálhatóak bennünk. Egy spirituális tanító ezt úgy mondta: ˝Ha egy zsebmetsző találkozik egy szenttel, csak a zsebeit látja.˝
 
Minden megvan bennünk ahhoz, hogy olyanná váljunk, amilyenné szeretnénk, csak az ehhez vezető utat kell megtalálnunk. S hogy a sok akadály ne álljon utunkba, engedjünk egy kis távolságot a dolgoktól, hogy jobban átlássuk, mi magasodik előttünk, át lehet -e ugrani vagy meg lehet -e kerülni, esetleg van rajta egy ajtó, amin egyszerűen átsétálhatunk.

Geszvein Erika

« vissza