Konfliktuskezelés

Amikor két ellentétes érdek egymásnak feszül, a maga nézőpontjából mindenki a saját igazát tartja valósnak. Minél informálisabb a kapcsolat (testvérek, barátok, szülő-gyerek) annál több fér bele a konfliktusba, és minél formálisabb a kapcsolat (tanár-diák, főnök-beosztott) annál nehezebb "jól kijönni belőle".

Létezik –e általános módszer a jó konfliktuskezelésre?

A kommunikáció a latin esedetű communis szóból ered, és közöst jelent. Akik kommunikálnak, valami közösből valami közöset alkotnak, és ez a közös a nyelv, melyet beszélnek. Mi van azonban, amikor úgy érezzük, nem egy nyelvet beszélünk, mikor elbeszélünk egymás mellett, mikor szinte lyukat beszélünk a másik hasába, és ő mégsem ért meg? Hogyan lehet az álláspontunkat nyugodtan, higgadtan közzé adni, úgy, hogy közben figyelembe vesszük, ez a mi szempontunkból, a mi szemszögünkből AZ igazság? Asszertíven.

Az„assere” szó latinul a rabszolga-felszabadításra utal. Az asszertivitás nyugodt, indulat nélküli magatartás, melyben a kommunikáló személy tisztában van saját jogaival és úgy képes megvédeni őket, hogy közben tiszteletben tartja a másikéit is. Egészen pontosan helytállást jelent, annak felismerését, hogy helyünk van a világban.

Az asszertív viselkedés két szélsősége az agresszivitás és a passzivitás. Az „agressere” azt jelenti, erőszakkal behatolni oda, ami nem a miénk. A passzív ember pedig a strucchoz hasonlatos, aki homokba dugja a fejét. Egyik megoldási mód sem hozza meg a várt eredményt.

A kommunikáció két személy között zajlik, s amikor konfliktusunk adódik, abban is mindkét beszélgető félnek része van. A két fél azonban nem biztos, hogy egyenrangú, így nem biztos, hogy egyenlő esélyekkel indul a vitában. Gondoljunk például egy főnök-beosztott, vagy egy tanár-diák viszonyra! Nem könnyű a szavak élén úgy egyensúlyozni, hogy ellentmondó véleményünk, érzésünk, gondolatunk kifejezésre juttassuk, de ne bántsunk meg vele másokat. Főleg, ha ez az érzés például a harag. Ha nem adjuk ki, csak folyton nyeljük, nyeljük és nyeljük, idővel magunk ellen fordíthatjuk, és így akár meg is betegedhetünk. Hogyan lehet úgy kifejezni a haragot, hogy ne legyen bántó?
Ha valaki megkritizál, azért esik rosszul, mert gyakran úgy érezhetjük, a kritizáló fél nem fogad el minket. Azt hihetjük, a kijelentés személyünk ellen irányul, így rögtön támadásnak vesszük, személyiségünktől függően vagy védekező vagy viszonttámadó állásba helyezkedünk, és ezzel létre is jön a konfliktus.

Fontos, hogy ha kritikát kapunk, ne robbanjunk azonnal! Ahelyett, hogy személyes támadásnak vennénk, keressük meg magunkban azt a tulajdonságot, ami alapján a negatív visszajelzést kaphattuk. Ezáltal minden kritika egyben fejlődési lehetőség is, ahelyett, hogy konfliktussá harapózna el. Persze csak akkor, ha sikerül végighallgatni a másikat.

Ha haragunkat kell kifejeznünk valaki iránt, mindig indokoljuk meg, miért haragszunk rá (például: haragszom rád, mert későn értél haza). Hangsúlyozzuk, hogy az eseményre haragszunk, nem a személyre (nem rád haragszom, hanem azért haragszom, mert későn jöttél haza)! Sose hozzunk fel múltbéli eseményeket, ez nem segít a helyzet tisztázásában, csak újabb érzelmi húrokat pendít meg! A legfontosabb, hogy minden konfliktushelyzetben törekedjünk a kívánt cél elérésére, beszéljük meg, hogyan tudnánk rendbe hozni a dolgokat (haragszom, mert későn értél haza, szeretném, ha máskor értesítenél telefonon, hogy ne aggódjam feleslegesen)!

Az asszertív ember nem agresszív és nem is passzív, ha konfliktushelyzetbe kerül képes kifejezni érzéseit, anélkül, hogy megbántana másokat, vagy magát helyezné háttérbe. Az asszertivitás finoman célratörő, közös megoldásokat kereső magatartás. Érdemes gyakorolni.

Geszvein Erika

« vissza