Firkapszichológia

Unalmas előadásokon, telefonálás közben, míg elgondolkodunk valamin sokan firkálnak, rajzolgatnak. A végén néha kész műalkotás születik, de az is lehet, hogy egy formátlan ábra, amiről mégis úgy érezzük, hozzánk tartozik. Vajon a véletlen műve, mi születik egy ilyen elmélázó, várakozó, kevésbé tudatos alkotás során?

A pszichológusok diagnosztizálni tudnak rajzokból, amit főleg gyermekeknél alkalmaznak, hiszen ők még többnyire szeretnek rajzolni. A családrajzokból, a ház vagy fa rajzokból a figurák lapon való elhelyezéséből, méretéből, színéből, kidolgozásából, a ceruza nyomáserősségéből, a radírozás mennyiségéből sok fontos információt le tudnak szűrni a gyermeki lélek működéséről. Egy felnőttet azonban már nehezebb megkérni arra, hogy rajzoljon, az esetek többségében azt fogja válaszolni, nem tud vagy nem szeret.

Honnan is ered a rajzolás szeretetet, s miért változik meg gyakran felnőtt korra?

A rajzolás a gyermek számára azt jeleni: nyomot hagyok a világban. Mikor még csak körkörös firkák születnek, felismerhetetlen ábrák, melyekre egy idő után, a környezet faggatózására (Mit rajzoltál? Mi ez itt?) már rámondja, hogy autó, mama, kislány, már akkor is ott a vágy, hogy megmutassa, képes valamit létrehozni. Az óvodában elvárás lesz, hogy rajzoljon, az iskolában már osztályzat is jár érte. Ha az önkifejezésének megfelelő csatorna ez, akkor sikerek érik, örömmel tölti el, ha rajzolhat, felnőve is szívesen rajzolgat majd és az is lehet, hogy képzőművész lesz. Ha viszont kevésbé ügyes, ami miatt esetleg le is szidják, vagy elmarasztalják, kudarcnak éli meg az alkotást, és valószínűleg felnőttként sem szeret majd rajzolni.

Firkálni azonban szinte mindenki szokott. Ez néha csak szorongásoldás, például egy telefonbeszélgetés közben, ha az illető, akivel beszélünk, idegesít, jól eshet erőteljes hosszú vonalakat, alakzatokat vésni a papírra, ha pedig szerelmesek vagyunk apró szívekkel tarkítani körülöttünk mindent- mintha mozdulataink a lelket engednék egy kis mozgásra. 

A firkák, ahogyan a rajzok is, beszédesek. Lehet kollektív, mindenki által ismert tartalmuk, amilyenek a jelképek, például egy márkajel, egy címer, de a szerelmes szívek is ilyenek, és lehet egyéni jelentésük, melyekről a rajzoló sem biztos, hogy azonnal tudja, mit takar.

A túl kicsi rajz gyakran utal visszahúzódásra, ha még halvány is, főként. Az ilyen firkáló gyakran rosszkedvű, elhúzódik a külvilágtól, nem túl beszédes. Ellenben a nagyméretű firkák jókedvről, erőteljes átélő képességről, élénkségről tanúskodik. A firka lapon való elhelyezkedése természetesen függ attól, mennyi helyünk van. Ha a helyzet optimális, és például egy üres lap áll rendelkezésünkre, a lap tetején való firkálás a gondolatok uralkodásáról, az alján való firkálgatás pedig az ösztönök, indulatok túlsúlyáról árulkodik. A jobb oldal telefirkálása az energiában gazdag embereket, míg a bal oldalé az inkább passzívabb jellemet tükrözi.

A zárt forma (pl. a kör ) bezárkózásra, a nyitott (pl. a vonal) bátorságra utalhat. A papíron az erős nyomaték indulatokat rejthet, a gyenge jelentheti ezek elfojtását, vagy bátortalanságot, gátlásosságot. A normális nyomaték (kb. az a ceruza-/tollerősség, ahogyan írunk is) az önuralom, önkontroll, önreflexió egészséges voltáról ad jelt. Abból, hogy egy rajz mennyire görcsös, zaklatott, vagy nyugodt, mennyire lendületes vagy visszafogott, komoly vagy vidám, gyengéd vagy erőszakos, a laikus is sok mindenre következtethet. Ezek mélyebb tartalmának meglelése, de sokszor már egy-egy firka ezen tulajdonságainak felmérése (pl. mi számít visszafogottnak, mi gyengédnek) is szakember feladata.

A grafológia és a rajzvizsgálat ezeknek az egyéni jeleknek a felkutatásával foglalkozik.

Geszvein Erika

« vissza