főoldal
Aktuális
Bemutatkozás
Szolgáltatások
Cikkek, publikációk
Linkek
Idézetek
Kapcsolat

Drog-ok - Egy tiszta interjú

„Vannak napok, mikor az ember friss és tetterős hangulatban ébred. Szemhéja alig szabadult meg a pecsétként ránehezedő álom terhétől, a külvilág élesen kidomborodva, tiszta körvonalakkal és csodálatos színgazdagsággal tárul elébe. Az erkölcsi világ újfajta világossággal telített, hatalmas távlatai nyílnak meg számára. Az ember, hálára gyúlva ettől a - sajnos - ritka és múlékony boldogságtól, egyszeriben különb művésznek, igazságosabb és nemesebb lénynek érzi magát, hogy a dolog lényegét próbáljam kifejezni.” (Charles Baudelaire: Mesterséges mennyországok)

Egy késő pénteki estén találkoztam vele. Jóképű, életerős vidám srácnak tűnt, örült, hogy megkerestem, de elmondta, már nem szívesen beszél mindezekről. Azért most mégis kivételt tett.

Mikor kezdtél el drogozni?

Másodikos gimis koromban, igen, egy novemberi nap volt, hogy pontosan mikor is, az a naplómból visszakövethető. Kár, hogy nem hoztam el. Akkoriban volt 2-3 LSD élményem, majd harmadikos gimisen úgy kb. 1,5 éven át tartott egy intenzív szakasz, amikor minden nap volt marihuána, vagy hasis, az kb. ugyanaz. Heti 4-5 nap legalábbis biztos.

Milyen volt egy napod ebben az időszakban?

Hát figyelj, hazamentem suliból és betéptem. Levittem a kutyát, mert úgy szebb volt a környezet. De volt, hogy suli előtt, reggel is szívtam, nem azért, mert hiányzott, hanem hogy viccesebb legyen a nap.

Miért kezdted el?

A világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy kipróbáljam. Én is úgy nőttem fel gyerekként, hogy a drog az veszélyes, szörnyű, de mikor a barátom mondta, hogy próbáljuk ki, eszembe sem jutott, hogy ez rossz.

Mi volt jó benne?

Ó, jó lenne, ha nálam lenne a naplóm! A világ más megtapasztalása volt jó, új gondolatok, új szemléletmód, belső képek, érzéki élmények, képzettársítások, kifordított drogos gondolatmenetek. A legegyszerűbb szónak is ráérzel az ízére, a belső rejtett tartalmára. Az ételek íze, a szagok, a képek, vagy mikor egy sima puha anyagon végighúzod a kezed, leírhatatlan csodás élmény.

Intenzívebb?

Más. Bizonyos szempontból tompább. Más. Például mikor megy ki belőled az LSD és enni próbálsz, olyan, mintha rajszögeket nyelnél. Nem mindegy a dozírozás. Egy fél bélyegtől érdekes párbeszédek jönnek, de egy egésztől önálló életet kezdenek élni a tárgyak. Csak becsukod a szemed és mozizol. Tudod, haluzol, nem csak vizuálisan, audiálisan is, szaglásban és tapintásban is.

Mi volt rossz?

Az LSD felpörget. Amikor kezd kimenni, legalábbis rám így hatott, hihetetlen melankólia következik, sőt depresszió. Lehet, hogy azért, mert 12 órán át túl volt feszítve a szervezet, de életem legdepressziósabb időszakai ekkor voltak. Nem mindegy a set és a setting. A drog hatóanyagán kívül sok minden számít. A set az, hogy milyen lelkiállapotban vagy, például ha halál feszülten kezdesz bele, az befolyásol és az sem mindegy, hol vagy, ez a setting. Ilyenkor sokszor paranoid tünetek jönnek elő, azt hiszed, hogy mindenki téged néz, de mindenki, mindenki, érted? Fontos, hogy jó lelkiállapotban legyél, és jó legyen a setting.

Azért kell a cucc, hogy jobban legyél, de ha nem vagy jól, és cuccozol, csak még rosszabb. Ez duplacsavar, nem?

Hát igen. Várj egy pillanatra, innék valamit. Te kérsz még?
Nem úgy működik, mint az alkohol, nem jó búfelejtésre, legalábbis nálam. A drog a belső élményeket erősíti fel, ha rossz kedvünk volt, mi nem drogoztunk. Baudelaire a Mesterséges mennyországokban írja, hogy ha egy marhakereskedő kábítószerezik csak marhákat fog látni. A meglévő élményeidet használja fel más módon.

Milyen drog nélküli élményhez tudod hasonlítani?

Semmilyenhez.

Akkor miért hagytad abba?

Pánikbeteg lettem és az feltétlenül kijött, ha füveztem. LSD-nél van a bad trip, amikor beparázol a kontrollvesztettségtől és megijedsz. Olyan szinten félsz mindentől, hogy eszméletlen. Például mikor a barátomnál szívtunk, neki a legcsodásabb élménye volt akkor én meg elkezdtem azon beparázni, hogy hazajön az anyja és észreveszi, mit csináltunk. És akkor mi van, semmi, meg hát úgyse vette volna észre, de úgy beparáztam, hogy mikor már hazamentem még mindig féltem, iszonyúan féltem, nem múlt el.

Tehát abbahagytad. Mi változott meg az életedben azóta?

1-2 évig még próbáltam visszaszokni, de nem ment, állandóan beparáztam. Mi változott meg? Igazából az emberben benne van egy nagy vágyódás. Hiányérzetből kezdesz el drogozni, de még nagyobb hiányérzet keletkezik. 

Vannak pótszereid, amiket helyette használsz?

Olyan szintre nem tud eljuttatni semmi más, vagyis egy idő után igen, de ahhoz nagy erőfeszítés kell, és amikor azt megteszed, akkor már rájössz, hogy nem is az élményért tetted. Nálam az ezotéria és a szellemiség pótolja a szert. Amikor drogozol, a világ egy torz mását látod. Sokan azt hiszik, hogy a magasabb világokban járnak, de nem. A drog szétszed, lehúz, letompít, kiüresít. Ha meditálsz, az más. A szellemi út nem azért van hogy élményeid legyenek, hanem hogy tanulj valamit, amitől jobb lesz a világ. És mindezek csak egy rózsadombi kis kölyök könnyed utazásai voltak, én még nem is nyomtam olyan keményen. Ha rá tudsz nézni a világra egy csecsemő szemével, elfogulatlanul, ha sikerül úgy nézned egy épületre, mint egy csodára, akkor kezded meglátni a lényeget!

Geszvein Erika

« vissza



Geszvein Erika pszichológus
2009© www.pszichologin.hu
az oldalat készítette: bitnet.hu

szerzői jogok | kapcsolat

Küldjön üzenetet!

Ha kérdése van, vegye fel velem a kapcsolatot!
Az induló csoportokról is kérhet tájékoztatást.

email küldése