|
Macskajaj!
A drogot tiltják, az alkohol azonban legális, sok fiatal éppen ezért választja ezt az ˝oldószert˝ gátlásosságának csökkentésére, feszültségének oldására, a könnyebb és gyorsabb kapcsolatteremtés érdekében.
Ha sikerül megállni egy-két pohár után, akkor semmi gond- vélik, csakhogy a második pohár alkoholt gyakran már az első issza, s nem az, aki józanon még állította, mértéket tud tartani, így az alkalmi vagy konfliktusos italozóból könnyen lehet szenvedélyes majd megszokásból ivó és az igazán súlyos esetekben függőség alakulhat ki. Eleinte csak a társas összejövetelek elengedhetetlen résztvevője lesz az alkohol, majd lassan már a mindennapi tevékenységekhez is szükség lesz rá, mert akárcsak a drognál, az alkohol esetében is fellépnek megvonási tünetek, melyeket csak az alkohol tud enyhíteni.
Szenvedélyből szenvedés?
Az alkoholizmus kialakulása nem egyik napról a másikra történik, azonban az egyes fázisok közötti határ nem túl feltűnő. Az első fázis a tüneti fázis, mikor az ivás még csak társaságban a feszültség oldására szolgál. Ezután következhet az alkoholizmusba vezető fázis, amikor az ivó mohó lesz, egyre többet kívánja az alkoholt, ugyanakkor érzi, hogy nem kellene, bűntudata alakul ki, ami miatt gyakran titkolózni kezd. A következő szakaszban alibiket keres az alkoholfogyasztásra, ilyenkor már gyakran vannak emlékezetkiesések, és általános a kontrollvesztés, az élet pedig lassan az alkoholfogyasztás köré kezd szerveződni. A krónikus alkoholizmus során már számos komoly testi és lelki tünet fellép, amelyekkel az ivó már nemigen tud egyedül megbirkózni.
˝Hogy jutathattam el idáig?˝
Mi az a hatás, ami olyannyira magával ragadja az embert, hogy nem tud mértéket tartani az ivásban? Az alkohol hasonló az antidepresszánsokhoz, oldja a feszültséget, ellazít, oldja a lelki gátlásokat, olyan érzést okoz, mintha hatalom lenne a kezünkben és bármit képesek lennénk kontrollálni.
Az alkoholizmus Magyarországon már népbetegségnek számít. Statisztikák helyett hasznosabb, ha átgondoljuk, hány olyan embert ismerünk, akinek gondjai vannak az italozással.
Hogyan ismerhetjük fel a tüneteket?
Az alkoholproblémákkal küzdő érdeklődése kezd beszűkülni, örömöt már nem jelent számára szinte semmi, legfeljebb az italozás. Érzelmileg egyre hűvösebbé válik, adott esetben agresszívvé is, a gondolkodása pedig sablonossá, merevvé, s egyre gyakrabban sértődik meg. A lelki tünetek hamar hatással vannak a szociális életre is, az alkoholista kapcsolatai megbízhatatlansága, hanyagsága miatt megromlanak, pontatlansága, megváltozott magatartása miatt gyakran elveszti munkahelyét. A hosszú távú ivásnak előbb-utóbb külső tünetei lesznek, a borvirágos, hajszáleres arcbőr elvékonyodik, szárazzá, rugalmatlanná válik, megjelenik a sörhas, a hasvízkór, és jellegzetes a lábak elvékonyodása, a fogazat leromlása.
Gyomor- és bélrendszeri panaszok, szívtünetek, neurológiai szimptómák jelentkezhetnek, és súlyos esetben felléphetnek olyan tünetek is, mint például hallucinációk, féltékenység, paranoia, emlékezet- és gondolkodási zavarok. A személyiség is megváltozhat, az italozó agresszívvé válhat, és nem ritkán attól kezd el szenvedni, hogy hangulata állandóan hullámzik. Legsúlyosabb esetekben furcsa gondolatok, képek, víziók, hallucinációk jelentkeznek.
Az alkoholizmust gyakran nehéz felismerni, mert a mértéktartó, olykor kilengő alkoholfogyasztás és a betegség közötti jég vékony. Legjobb a megelőzés, de ha már késő, akkor a mihamarabbi felismerés és segítségkérés.
Geszvein Erika
« vissza
|